hogy hogyan is...

néha elmélázom azon, nem unalmas-e ugyanazt megcsinálni újra és újra? én már másodszorra is unom...

ezért nehezek az olyan megrendelések nekem, amelyek valamelyik régebbihez hasonlót kérnek - és ezért kell mindegyikbe egy kicsi mást is belecsempészni, nemcsak azért, mert nem is tudom ugyanúgy; na és ezért tudhatja mindenki, hogy az ő Kócosa csak az övé, nincs több, slussz-passz :)

mostanában többször kérdezték tőlem, hogyan készülnek az ékszereim? megtervezem? rajzolok? hát nem :)

egészen konkrétan úgy készülnek, hogy leülök és elkészítem őket :) már úgy értem, jön és kész :)

de ha mindenáron meg akarom fogalmazni, akkor kétféleképpen dolgozom: vagy a gyöngybe (csempébe, kőbe, gombba, bármibe...) szeretek bele és akarom ékszerként látni, vagy valamilyen formára-ékszertípusra kattanok rá, s azt készítem el

az első esetben szett lesz, vagy önálló ékszer, a másodikban addig csinálom, amíg azt nem érzem, hogy teljesen kimerítette minden érdeklődésemet, elkészítettem minden variációját, amit csak akartam - ilyen volt például az angyalka is, kellett kisebb, nagyobb, ilyen gyönggyel, olyan gyönggyel, ilyen szárnnyal, olyan szárnnyal, kövérkésen és vékonykában, de aztán csak eljött az a pont, amely minden ilyen ötletnél eljön, amikor azt mondom magamban: mostmár elég, unom...

néha kombinálódik a kettő, például a villáknál, egy időben ontottam a villákat, villát akartam látni mindenben :D, aztán elmúlt, így mostmár csak akkor van villa, ha jön valami, aminél azt érzem: húúú, ezt mindenképpen egy villán szeretném viszontlátni :)

aztán vannak gyöngyök, kövek, gombok, csempék, amelyek sokáig várnak rám - üldögélnek a dobozomban, időnként rájuk is nézek és megállapítom hogy belőlük tuti ékszer lesz, de nem történik semmi, míg egy szép napon valamiért el nem kap az érzés: most, igen, pont most kell belőlük ékszert varázsolni...

 ez a két ametiszt is így várt rám régóta... :)