De mondta a Párom, meg mondják a marketingesek is, hogy az ilyen ünnepeket illik meglovagolni, ha bármilyen üzleted van, amit én nem nagyon szeretek, mármint meglovagolni mindenféle ünnepeket, mert mint téma bezár, azaz ha egy konkrét téma köré kell dolgoznom, az nekem kaloda, amennyiben nem magamtól habarodtam bele abba a témába, sőt, voltaképpen minden kaloda, ami nem csak úgy jön, mert beleszerettem valamibe, amiből ékszert szeretnék készíteni. És én a kalodákat nem szeretem, elvész tőlük a kreativitásom...
Ezalól csak a konkrét megrendelés kivétel, aminek meg az az oka, hogy nagyon személyessé válik, mert tudom, hogy valakinek fontos, amit készíteni fogok, ezért az ilyesmi nem kaloda, hanem felelősség, olykor meg is bénít néhány pillanatra, de persze nem mutatom, nem látszik rajtam, nem olvasható ki a soraimból, épp elég, hogy én tudom, hogy megint jön a finom, csendesen rezdülő szorongás: mi van, ha nem sikerül? mi van, ha kudarcot vallok? Érdekes, ez nem múlik, hiába több száz ékszer már mögöttem...
Na, hát ezzel a kaloda-érzéssel futottam neki a Halloween-nek, hogy mégis, mi a túró lesz ebből, hogyan fogok én halloweenes ékszereket készíteni, jaj?
Tudni kell, hogy ha olyasmivel keresnek fel, vagy olyasmi motoszkál a fejemben, ami nem egyszerű, ráadásul ábrázol is valamit, akkor előkapom a netet, keresgélek képek között, míg nem jön szembe egy olyan, ami beindítja a fantáziámat. (Soha nem ékszer-fotót keresek, mindig rajzokat.) Ez sokszor nem a legszebb kép vagy rajz, nem is a legizgalmasabb, hanem az, aminél bekattan, hogy meg tudom csinálni egyetlen vonallal. Mint egy egyvonalas rajzot. Hiszen egy szál acéllal dolgozom. Az ilyen képek voltaképpen a kezdőlökést adják, mert a vége persze sosem ugyanaz, nem tud az lenni. Nos, így találtam egy koponya-rajzra, amiből beugrott, hogyan lehetne egy szál acéllal koponyát rajzolni.
Jó, akkor készítünk egy koponya-medált. Ez még nem egy truváj, ettől még nem jöttem lázba, bár az már kicsit meglódított, hogy olyan cuki lett, szóval, semmi félelem, horror, meg ilyesmi. De az igazi lökést az adta meg, amikor elkészült a fülbevalója...
Ennek a fülinek a tetején ott van egy kacskaringó, ami nem tartozik anatómiailag a koponyához. Már ha lehet egyáltalán anatómiai összefüggésekről beszélni egy medál kapcsán :) Egyes acél végét nem hagyom szabadon, mert se nem szép, se nem veszélytelen, így született a kacskaringó. És amikor nézegettem a kész fülbevalót, beugrottak a mexikói vidám koponyák (itt megnézhetsz néhányat) Egyáltalán, maga az érzés. Hogy egy koponya lehet vidám, lehet szép, lehet kedves, lehet más, mint amit megszoktunk. Na, ez volt a beleszeretés pillanata, innentől kezdett izgatni a dolog. Meg is született hamarosan a saját koponya-gyűrűm, aki a Spiri nevet kapta hirtelen tartott egyszemélyes keresztelő-ünnepségemen, tekintve, hogy ametiszt-gyöngyöt tettem a szeme helyére, amelyről köztudott, hogy a spiritualitás köve. Íme tehát Spiri:
És a történet még nem ért véget :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése