A két gyűrű meséje...

Ez egy eléggé misztikus történet...

Igazából elég sok misztikus és különös jelenséggel találkoztam már az ékszereim kapcsán...

Meggyőződésem, hogy az ékszer nem egyszerűen egy tárgy, ami feldíszít, hanem jelentést hordoz, önkifejzés, társ, amulett. Nem mindegy, milyen színeket szeretünk, milyen kövek, formák vonzanak...

Szóval, a két gyűrű meséje úgy kezdődik, hogy eljött hozzám Julcsi, hozott három gyönyörű labradoritot, amelyekből ékszert készítettem neki. A legnagyobból medál lett, gyönyörű, hangsúlyos, nehéz darab. A két kisebből gyűrűt kért, de úgy, hogy egy gyűrűbe foglaljam bele a kettőt. Amíg a gyűrűt készítettem, Julcsi elbóklászott valamerre, és amikor visszajött és meglátta, tetszett neki nagyon, de én nem vigyáztam eléggé és kicsúszott a számon, hogy biztosan akarja-e, merthogy beleszerettem a gyűrűbe. Aztán persze sűrűn elnézést kértem...

Julcsi elment, vitte a gyűrűt, engem meg elfogott a vágy egy saját labradorit gyűrűre. Régóta szerelmese vagyok a labradoritnak, nem tudom, miért, de talán ez mindegy is, viszont még sosem szántam rá magam, hogy vegyek is magamnak. Ezen a napon mégis addig mentem a WestEndben, amíg nem találtam egy hatalmas, nagyon szép labradoritot, amit megvettem és azon nyomban készítettem is magamnak egy gyűrűt belőle...

Boldogság, öröm, gyűrű-nézegetés, majd este haza, aholis egy levél várt a Facebook-on Julcsitól, hogy ne haragudjak, de nagyon szép a gyűrű, amit neki készítettem, mégsem érzi, hogy az övé lenne, valahogy nem passzolnak, lehetne-e valamit csinálni, valahogy leboltolni ezt és igazán ne haragudjak. Először is azonnal lelkifurdalásom lett, hogy miért kérdeztem, biztosan szeretné-e, másodszor meg jött a gondolat, hogy az a gyűrű, amit magamnak készítettem, lehet, hogy nem is az enyém...

Nem ragozom: a történet vége két csajszi, akik egyszerre nyújtják egymásnak a gyűrűjüket, mindkettő felhúzza a másikét, majd boldog vigyorral magához öleli a kezét, mivel érzi, hogy megtalálta az igazit :)

Mert a gyűrűk megkeresték igazi gazdáikat :)

Nem véletlenül mondom mindig, hogy minden ékszernek megvan a maga gazdája, mindegy, mikor jön el érte :)

(az első képen Julcsi eredeti gyűrűje, ami az enyém lett végül, a másodikon az eredetileg magamnak készült gyűrű, ami Julcsié lett)